۞ UNI-SER Szerviz ۞

 

 

 

 


 

 

Lehet, hogy kissé nagyra törőnek tűnnek a célok, de ha részben is sikerül megvalósítani őket, már akkor is megérte !

Hisszük, hogy amit csinálunk, abban jók vagyunk, és célunk: hogy a legjobbak legyünk !

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Terveink :

Szeretnénk Cégünk tevékenységi köreit bővíteni mind a szerviz, mind pedig a fejlesztés és gyártás témakörben.

Szeretnénk meglévő fejlesztéseinket saját magunk eladni, azokat egyéb piacokon is megismertetni és bevezetni.

Igyekszünk újszerű marketing ötleteink felhasználásával új megrendelőket találni, elsősorban a szerviz témakörben,  főként mint alvállalkozó, más Cégek munkáját segítve, illetve azok bonyolultabb elektronikai problémáinak megoldásával velük kölcsönös és hasznos kapcsolatokat kialakítani.

Szeretnénk a partnereink és megrendelőink számának arányában Cégünket fejleszteni, reményeink szerint új munkaerő és infrastruktúra bővítéssel is.

Szeretnénk dolgozóinkat még jobban érdekeltté tenni új ügyfelek felkutatásában, ötleteik szabad megvalósításában.

Szeretnénk, ha minden dolgozónk sajátjának érezné Cégünk dolgait, és igyekezne jó ötletekkel és kritikus szemmel segíteni közös csapatunk munkáját.

 

Állásajánlat :

 

Munkatársakat keresünk, szerviz-technikus, szervizmérnök munkakörök betöltésére !

 

Ha áttanulmányoztad honlapunkat,  vannak jó ötleteid, esetleg megtetszettek kis csapatunk elképzelései és elhivatottságot  is érzel magadban, vagy úgy gondolod, szeretnél csapatunkhoz tartozni, talán egy bemutatkozást megér, hátha te is megtetszel nekünk. 

 

Végül is, lehet, hogy mi is éppen rád várunk ....